Tiszaújvárosi triatlonosok országos elismerései

 

A Tiszaújvárosi Triatlon Klub sportolói, edzői, rendezői is komoly elismerésben részesültek a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) január 6-án, Budapesten megrendezett évértékelő gáláján.

  • Elsősorban Európa-bajnoki érmeinknek köszönhetően, melyre ilyen mennyiségben még nem volt példa, 2017-es teljesítményünk alapján három „Év sportolója” díjat is hazahozhattunk – tudtuk meg Lehmann Tibor klubelnöktől. – A junior kontinens bajnokság mix-váltó versenyszámában győztes Putnóczki Dorka triatlonban, míg csapattársa, a junior Európai ranglista élén zárt Lehmann Csongor duatlonban és triatlonban is a legjobbnak bizonyult hazánkban. Az Európa-bajnok csapatot erősítette még tőlünk Mátyus Lili, míg Dévay Márk az U23-as korcsoportban szerzett egyéni Eb-bronzot. A tizenöt osztályú és aranyjelvényes minősítés, az utánpótlás vonalon elért további szép eredmény, valamint a középtávon jeleskedő Hankó Dávid teljesítménye is kellett ahhoz, hogy az országos egyesületi összesített pontversenyben idén se szakítsunk hosszú évek hagyományával, vagyis ismét dobogón, ezúttal annak második fokán zárjunk. Jól eső érzés volt, hogy leginkább a junior sikereink apropóján én vehettem át az “Év Utánpótlás edzője” díjat, melyhez nélkülözhetetlen volt kollégáim, Fodor Ágnes és Baráth Tamás áldozatos munkája. Szintén örömteli minden érintett számára, hogy “Az év legjobb versenyhelyszíne” közönségdíjat is mi hozhattuk haza, melyet a Triatlon Nagyhét, az annak részét képező junior Ek és a világkupa megrendezésével érdemeltük ki. Örvendetes, hogy kinyilatkoztatottan a tiszaújvárosi versenyek hatására idén Székesfehérvár is bekapcsolódik a nemzetközi viadalok rendezői közé, egy Európa-kupa futam életre hívásával. Ha már az idei eseményekről ejtettem szót, fontos, hogy május végén kezdetét veszi a 2020-as tokiói olimpia kvalifikációs sorozata. Egyéniben Lehmann Bence, míg az ötkarikás játékok programjába nemrégiben új versenyszámként bekerült mix-váltóban a junior Európa-bajnok csapatunk tagjai próbálnak majd szerencsét.

Tri-gála2017                    Szűcs István

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.