Bundesliga után, edzőtábor Belmekenben

 

A Tiszaújvárosi Triatlon Klub két élversenyzője, Lehmann Bence és Lehmann Csongor a napokban a Triathlon Bundesliga 1. osztályában versenyzett, majd június 4-én Bulgáriába utaztak, ahol két társukkal együtt június 21-ig magaslaton edzőtáboroznak. 

  • Bence és Csongor versenyeznek továbbra is korábbi csapatuknál, a TEAM WITTEN-nél, a Triathlon Bundesliga 1. osztályban – tudtuk meg Lehmann Tibortól, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzőjétől. – Ezek  a versenyek be vannak illesztve a felkészülésbe, általában edzésből mennek a fiúk. Az a célunk, hogy tét nélkül, de világkupa színvonalú mezőnyben tudják megméretni magukat. A június első hétvégéjére eső Kraichgau-i erőpróbát egy héttel előzte meg Tiszaújváros, a Tisza Triatlon, ahol Bence duplázott, Csongor viszont csak egy napot ment a Yokohama-i  felnőtt világbajnoki széria verseny (WTS) utáni időeltolódás és fáradtság miatt. A sprint távú német verseny legnagyobb neve a WTS- győztes dél-afrikai Richard Murray volt, de számos világkupa dobogóst is találhattunk a 80 tagú mezőnyben. A 750 méter  úszás után Csongor a 2-3., Bence a 10. hely körül jött ki a depóból. A kerékpározás közben egy 35-40 fős boly állt össze, mely 45 km/h átlaggal teljesítette a 20 km-t. Néhány bukás volt még közben, de ezt tudták kezelni a srácok. A második depó után Murray rögtön az élre állt, Csongor és Bence a 4-6. helyeken váltottak. Az éllovas után összeállt egy négy fős boly, ebben volt Csongor, és őket követte Bence, aki a  futás féltávjánál a 6. helyen fordult. A táv második felében kissé megálltak Bence lábai, Csongor viszont nem hagyta a hajrára, 10 mp után élre állt, és tempóból, az utolsó 1 km-en leszakította a többieket, így a tavalyi futam után ismét ezüstérmet szerzett. Bence végül kis időkülönbséggel a 17. helyen futott be a rendkívül szoros versenyen.

A Lehmann-testvérek Németországból hazautaztak, majd június 4-én két társukkal, Putnóczki Dorkával és Sinkó-Uribe Auréllal elindultak a bulgáriai Belmeken városába. A június 21-ig tartó magaslati edzőtáborozás első felét Lehmann Tibor, második részét pedig edzőkollégája, Balogh Bence irányítja a helyszínen. A hazaérkezést követően a június 29-i, Baján megrendezendő sprint távú országos bajnokság, majd a július 13-14-i 23. ITU Triatlon Világkupa kerül a célkeresztbe.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.