Lehmann Csongor is az Eb-csapatban!

A tiszaújvárosi Lehmann Csongor az előttünk álló hétvégén a németországi triatlon elit Európa-bajnokságon igyekszik mind jobban szerepelni.

A müncheni multisport Európa-bajnokság keretében megrendezendő erőpróbán a magyar férfiak közül Bicsák Bence, a tavalyi ötkarikás játékok 7. helyezettje, a regnáló U23-as világbajnok Lehmann Csongor, a kétszeres olimpikon Tóth Tamás mellett a Dévay fivérek, Márk és Zsombor húzhatja fel a válogatott mezt. 

  • Az Európa-kupát követő időszak nagy részét – édesapám, Lehmann Tibor irányításával  – magaslati edzőtáborozással töltöttem az olaszországi Livigno-ban, ahol klubtársaim közül velem volt Kovács Gyula, Kiss Gergő, és Sári húgom is. – mondta Lehmann Csongor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub sportolója. –   Gyuszával és Gergővel együtt, hárman, nagyon magas szintű tréningeket végeztünk, mindent maximálisan megcsináltunk, amit elterveztünk. Bízom benne, hogy ez elég lesz a hétvégi jó szerepléshez! Ezúttal a klasszikusnak számító 1500 méter úszás, 40 km kerékpározás és 10 km futás vár a mezőnyre.A sprint távon 110 százalékon megy mindenki, abban a reményben, hogy, vagy ki bírja végig, vagy nem? Az olimpiai távon kicsit többet kell tartalékolni, jobban észnél kell lenni, hiszen itt közel 2 órás a verseny. Ennek megfelelően készültem én is Livigno-ban, ahol nagyon erőltettük a hosszabb kerékpáros és futó résztávokat. Idén ugyan még nem versenyeztem ezen a távon, de bízom benne, hogy jó lesz az „átállás”! Eddig is jól mentem ezeken a versenyeken, így a távval szerintem most sem lesz gondom. Egy nagyon magas szintű versenynek nézünk elébe. Mindenki a legjobb formájában akar versenyezni, természetesen így vagyunk ezzel mi magyarok is. Bárki kifoghat egy jó napot, bármi lehet. Nem szeretnék jóslásokba bocsátkozni, próbálom hozni a legjobbamat, minél előrébb szeretnék végezni! Reményeim szerint ez elegendő lesz ahhoz is, hogy augusztus 14-én, vasárnap, a magyar mix-váltó tagjaként is rajthoz állhassak! 

Szűcs István

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.