Lehmann Csongor 4. lett élete első elit Európa-bajnokságán!

Csak a világranglistavezetővel és két kontinens-bajnokkal felálló francia trió tudta legyőzni a tiszaújvárosi Lehmann Csongort az augusztus 13-án, szombaton, Münchenben megrendezett olimpiai távú elit triatlon Európa-bajnokságon.


A Multisport Európa-bajnokság keretében megrendezett triatlon Európa-bajnokságnak a müncheni Olimpia Park és környéke adott otthont. Az olimpiai távból adódóan 1500 méteres úszás várt szombaton délután a férfi verseny résztvevőire, köztük négy magyar triatlonosra. Az első számot Dévay Márk „nyerte meg”, 17:33 perces idővel, de 4másodperccel mögötte Lehmann Csongor jött ki a vízből másodikként, így ők, egy jó depózás után becsatlakozhattak a 12 tagú kerékpáros élbolyba, ahol rajtuk kívül 3 francia, 2-2 német, olasz, portugál és 1 osztrák triatlonos harcolt ki helyet magának. Bicsák Bence és Tóth Tamás a 31 fős üldöző csoportban reménykedhetett a felzárkózásban. Nos, mivel az élen állók remekül összedolgoztak, a 8 körös, 39, 2 km-es tekerés végén 45 másodpercet megőriztek a helyenként 1 perc közeli előnyükből. 

A négy körből álló, 10 km-es futás első körének végén a franciák hármasa, a világranglista vezető Léo Bergere, a címvédő Dorian Coninx és a 2018-as Európa-bajnok Pierre la Corre és  egy magyar fiatalember, a tavalyi  U23-as világbajnok Lehmann Csongor haladt az élen. Dévay Márk a 10., Bicsák Bence a 15. pozícióban futott ekkor. A következő 2,5 kilométeren az élen nem változott a helyzet, a 3. körben azonban ritmust váltottak a franciák és elléptek néhány méterrel Csongortól. Bergere nem sokkal később honfitársait is faképnél hagyta, majd előnyét megtartva megszerezte a hőn áhított Európa-bajnoki címet. Az ezüst a 2018-as Európa-bajnok la Corre zsákjába került, míg a bronzot a címvédő Coninx vihette haza, aki csak az utolsó 200 méteren lélegezhetett fel, mert egészen addig ott futott vele és szorongatta őt a még az U23-as korcsoporthoz tartozó Lehmann Csongor, akinek így a bravúros 4. hely jutott. Bicsák Bence, a tokiói olimpia 7. helyezettje kiváló futással feljött a 10. helyre, Dévay Márk pedig egyenletes teljesítményének köszönhetőn a 12. pozícióban zárta az Eb-t.

Kiválóan debütált az elit elitjében– A verseny előtti kemény felkészülés után jó formában éreztem magam, de ez mégiscsak egy Európa-bajnokság, ráadásul az első elit világversenyem volt, melyre rajtam kívül sokan kiemelten készültek. – fogalmazott nem sokkal a célba érkezését követően Lehmann Csongor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub sportolója. – Előzőleg minimum a top15-tel, közepesen jó menés esetén top10-es hellyel számoltam, a top6-al pedig már igazán elégedett lettem volna. A dobogó álomszerű, de elérhető célnak tűnt. Ennek megfelelően versenyeztem, és szerencsére tudtam kontrolálni a történéseket. Jól sikerült úszás után a 12 fős szökésben kivettem a részem a munkából. A kerékpározás optimális volt a maga 46,5 km/órás átlagsebességével, melynek köszönhetően 45 mp előnyt tudtunk összehozni a futásra. A legkeményebb résznek a futópálya bizonyult, körönként egy 600 méterhosszú emelkedővel, ami szedte az áldozatokat. Nekem a lejtőfutás jelentette a legnagyobb kihívást, de sokat dolgoztunk a sebességemen, így ez is jól működött. A második körtől a három francia versenyzővel maradtam, köztük a jelenleg világelső Bergere-rel. Mindhárman a legnagyobb nevek közé tartoznak a sportágban, egy nemzetből voltak, és a váltásoknál érezni lehetett némi csapattaktikát a részükről. Összességében végig harcban voltam a dobogóért, csak a hajrában szorultam le róla, így is boldog és elégedett vagyok! Ezzel a teljesítménnyel megtettem a következő lépést, amivel a világ-elithez tartozhatok. Hónapról hónapra a sportág legnagyobb versenyein veszek részt, de ez az Eb élményben felülmúlja az eddigieket. Óriási hangulat, tömeg és körítés jellemezte a versenyt – talán egy kicsit hasonlított egy olimpia légköréhez.

A legerősebbek között

Lehmann Csongor a kontinensbajnokság előtt az olimpiai kvalifikációs ranglistán 24., a világranglistán pedig a 27. helyet foglalta el. A Münchenben kiérdemelt pontok tovább stabilizálják majd a pozícióját.- Mivel a következő két éves tervünkben kiemelt helyet foglal el az olimpiai kvalifikáció, és természetesen a 2024-es párizsi ötkarikás játékok, sokáig gondolkodtunk, hogy a korábban megtervezett programba bevegyük-e az Eb-t – mondta Münchenben, a szombati egyéni verseny után Lehmann Tibor, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnöke, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzője. – Mivel itt is lehetett kvalifikációs pontokat szerezni, ezért döntöttünk mellette, és jól tettük! Csongor erőssége, hogy a célversenyeken jól teljesít, így történt ez most is. Az elmúlt világbajnoki futamokon 5-10 mp-revoltak tőle a top 10-es helyezések, tehát tudtuk, hogy csak idő kérdése, mikor tör be ide is. A kemény pályával és a tempóval valóban csak a legerősebbek tudtak megbirkózni, és ezúttal köztük volt Csongor is. Nagyon örülünk az eredménynek, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy kora alapján még mindig az U23-as korosztályban versenyezhetne. Talán a dobogó könnyebben jött volna, ha nem egy komplett francia csapattal kell versenyezni, de az idő neki dolgozik!

Eredmények

Férfiak (1500 m úszás, 39,2 km kerékpározás, 10 km futás, 70 induló): 1. Léo Bergere (Franciaország) 1:41:09 óra, 2. Pierre le Corre (Franciaország) 1:41:17, 3. Dorian Coninx(Franciaország) 1:41:24, 4. Lehmann Csongor (Magyarország) 1:41:30, …10. Bicsák Bence (Magyarország) 1:42.46, …12. Dévay Márk (Magyarország) 1:42:56. (Tóth Tamás kerékpározás közben feladta a versenyt.)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.