Megújuló Triatlon Nagyhét

Rövidebb, de rendkívül intenzív Nagyhétre készülhetünk

 

A két évtizedes múlttal büszkélkedő tiszaújvárosi 21. MOL Triatlon Nagyhét szervezői és főtámogatói a kor követelményeihez, a fogyasztói szokásokhoz igazodva úgy döntöttek, hogy idén – július 10-14. között – rövidebb, de rendkívül intenzív sport és kulturális rendezvénysorozatot kínálnak az érdeklődők számára.

  • Bár a legtöbben üdvözlik Tiszaújvárosban a programsorozatot, 9 napon keresztül nehezen tűrik a forgalomkorlátozást, a koncertek zaját, úgy is fogalmazhatnék, hogy a város “tűrőképessége” véges – hangsúlyozta Lehmann Tibor, a MOL Triatlon Nagyhét főrendezője. – Korunk fesztiváldömpingjében – bár a miénkhez hasonló ingyenes fesztivál nem sok van – meg kell találnunk az optimális időtartamot, ameddig le tudjuk kötni látogatóinkat. A XXI. század második évtizedének végén nekünk is látnunk kell, hogy a közönség egyre intenzívebb élményeket keres, így igazán “nagy durranást” szeretnénk, valóban Magyarország legnépszerűbb előadóit meginvitálva koncentráljuk erőforrásainkat. A Nagyhét megreformálását a tiszaújvárosi önkormányzat vezetőivel és legnagyobb támogatóinkkal együtt határoztuk el. Látják ők is, hogy egy több, mint két évtizedet megélt rendezvény korszerűsítése szükséges, ezzel együtt az értékeket érdemes tovább gondozni. Tiszaújváros Önkormányzata és a  MOL mögöttünk áll, továbbá kiemelt és a kisebb szponzoraink jó része is jelezte, hogy velünk tart a jövőben.

Márkus Balázstól, a szervező bizottság társelnökétől megtudtuk, hogy nagyon sokak élénk érdeklődésére tartanak számot a Nagyhét koncertjei. – Kivétel nélkül hazánk legmagasabban jegyzett előadói közül hívunk fellépőket, olyanokat, akik akár egy Sziget-fesztiválon is a “napi sztárok” közé sorolhatnánk – folytatta a Tiszaújvárosi Triatlon Klubban elnökségi tagként is ténykedő sportszakember. – A Quimby mellett a többiek is hasonló nagyságrendű zenekarok, akikkel ugyan még az utolsó egyeztetések folynak, de tulajdonképpen már konkrét a program. Idén még nincs véglegesítve a kis színpad helyzete, elsősorban a központi nagy színpadra fókuszálunk, ahol a sztár előadók mellett feltörekvő elő-zenekaroknak is lehetőséget biztosítunk. A visszajelzések alapján próbáljuk a zajterhelést a lehetőségekhez mérten visszaszorítani. A zenei kínálat összeállításánál figyeltünk arra, hogy minden korosztály érintve legyen, bár ebben az évben talán egy kicsit a fiatalok felé billen a mérleg. Természetesen a szokásos zenés gyermek műsorokkal is számolhatnak az érdeklődők.

  • A szabadidős sportprogramok között maradnak azok – a futóverseny és a kerékpárverseny melyek eddig is a legnagyobb aktivitásra tartottak számot, de a nagyhéthez kapcsolódó egyéb sportesemények közül a Tiszaújvárosi Turista Triatlon és a sakkverseny is szerepel a palettán. – emelte ki Lehmann Tibor, aki „civilben” a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzője. – . Teljesen új elem lesz a július 11-i nyitónapon a “Tiszaújváros Warrior” verseny, ami a Dísztó mellett kialakítandó “arénában” zajlik majd, és ahol hírességek is indulnak, sőt őket ki is lehet majd hívni. A tiszaújvárosi jelentkezők előzetesen meghirdetett selejtezőből juthatnak a Triatlon Nagyhét első napján rendezendő döntőbe. Szabályokkal, kiírással a tavasz folyamán jelentkezünk. A Jabil Circuit Magyarország Kft. jóvoltából idén is életre hívjuk a Jabil 3Próba szabadidősport-sorozatot, melynek utolsó állomásaként, záró-fordulójaként rendezzük meg a Jabil1/3 Maraton utcai futófesztivált. Ez az esemény visszatér a világkupát megelőző péntekre. A versenyszámok maradnak, de jelentős újítás, hogy a rajt este 8 órakor lesz, így egy naplementés, lámpafényes futóversenyen indulhatnak a résztvevők. Az esti futóversenyek minden díszletét (led-célkapu, reflektorok), és hangulatát élvezhetik a futók, arról nem is beszélve, hogy így elkerüljük a hőséget, mindenki odaér a rajtra a munka után is.  A Bogratlon bográcsfőző fesztivál szombatra kerül, az Európa-kupa és a világkupa előfutamainak napjára. A verseny plusz látványosság lesz a piknikezőknek, akik pedig remélhetőleg gyarapítják a sportolók szurkolótáborát. Nekünk, rendezőknek kell majd egy kicsit jobban résen lennünk. Minden évben törekszünk a rendezvény megjelenését is korszerűsíteni, így most sem maradnak el az új látványelemek. A hétvégi triatlon programok változatlan formában zajlanak. Szombaton a már említett junior Ek és elit vk elődöntői, vasárnap, a nap nyitányaként a Magyar Utánpótlás Gála, majd a két finálé várja a sportbarátokat. A világkupa döntőkről 2019-ben nem csak online-, hanem élő televíziós közvetítésről is tárgyalunk. A junior Európa-kupa  továbbra is élő internetes közvetítésen keresztül lesz követhető a világ minden pontján. Mindkét vasárnapi versenyt óriás kivetítőn is figyelemmel lehet majd kísérni.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.