Idén is lesz Tiszaújvárosi Triatlon Fesztivál

Átgondolt, mindenre kiterjedő egyeztetéseket követően, a közelmúltban véglegessé vált, hogy idén nyáron is lesz Tiszaújvárosi Triatlon Fesztivál. A Prémium Európa-kupával fémjelzett sport és kulturális eseménysorozat újabb lépést jelent ahhoz, hogy a helyiek – akár már jövőre – újra világkupát rendezhessenek.

1997-ben adott otthont első alkalommal Tiszaújváros a triatlon világkupának, melyet 2019-ig, a világon egyedül álló módon megszakítás nélkül huszonhárom alkalommal rendeztek meg.  2020-ban a Covid miatt elmaradt a rendezvény, és a 21 éven át vele együtt járó Triatlon Nagyhét. Tavaly a még köztünk levő koronavírus járvány egészségügyi szabályozásaiból adódóan, a szerényebb gazdasági lehetőségek hatására, és a fokozott kockázat miatt rövidített kísérőprogrammal és Európa-kupával tértek vissza a tiszaújvárosiak a sportág nemzetközi vérkeringésébe. Ráadásként, Lehmann Csongornak köszönhetően hazai győzelmet is ünnepelhettek a sportbarátok. 

  • Némi nehézség után sikerült lezárnunk a tavalyi évet és legnagyobb támogatónknak, Tiszaújváros Önkormányzatának, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI), a Magyar Triatlon Szövetségnek, a MOL Petrolkémia Zrt.-nek köszönhetően megteremtettük az idei színvonalas rendezés biztos anyagi hátterét – fogalmazott Lehmann Tibor főrendező, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzője. – Összeállt minden, így felgyorsultak az események az idei Tiszaújvárosi Triatlon Fesztivál szervezésében. A már tavaly nyáron a folytatást előirányzó dr. Fülöp György polgármester úrral, a Szervező Bizottság társelnökével abban állapodtunk meg, hogy a fokozatosság elvét követjük. Egyelőre, több kockázati szempontot figyelembe véve maradunk a 4 napos programnál, mellyel július 14-17. között szeretnénk kikapcsolódási és szurkolási lehetőséget biztosítani a városlakók, a hozzánk érkező hazai és külföldi vendégek számára. A szervezésben, előkészítésben és megvalósításban egyaránt oroszlánrészt vállaló Márkus Balázzsal, a Szervező Bizottság társelnökével, rendezőtársainkkal együtt igyekszünk minél több tömegsporteseményt visszahozni. A méltán népszerű Bogratlon Bográcsfőző Fesztivál is visszatér, a nívós koncerteket pedig újra a Főtéren, a nagyszínpadon tartjuk meg. Igyekszünk korszerűsíteni a rendezvényt, technikai megoldásokkal is megpróbálunk a kor elvárásainak megfelelni. Természetesen gondolunk a gyerekekre, akiknek külön programot állítunk össze és lesz Játszópark is.

Prémium Ek után újra világkupa

Ami a versenyeket illeti, július 16-17-én selejtezőkből és döntőből álló Európa-kupák kínálnak megmérettetési lehetőséget a nemzetközi mezőny tagjainak. Július 17-én, vasárnap – a Triatlon Junior Európa-kupa és a Triatlon Prémium Európa-kupa fináléit megelőzően – a Magyar Utánpótlás Gálán hazánk legjobb gyermek és serdülő korcsoportos sportolói adhatnak számot felkészültségükről. 

Márkus Gergely versenyigazgatótól, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (World Triathlon) sportigazgatójától megtudtuk, hogy ebben az évben két Prémium Európa-kupa szerepel a versenynaptárban.  Tiszaújváros mellett a szintén nagy múltú holland Holten városa rendezhet emelt pénzdíjas, nem mellesleg értékes világranglista pontokat is osztó elit viadalt.   A nemzetközi sportági szervezet bizalmát továbbra is élvező Tiszaújváros ezzel egyben kijelöli az irányt, mely nem más, mint visszatérni a világkupák körforgásába. A fő cél, hogy 2023-ban, Tiszaújváros újra olimpiai kvalifikációs világkupa házigazdája legyen!

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.