Kovács Gyula 13. az úszás nélküli vb-n

Kovács Gyula, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub sportolója a 13. helyen érkezett célba a június 24-én, pénteken, Montreálban megrendezett junior triatlon világbajnokságon, melyen törölték az úszó számot. 

Az utánpótlás korosztályos sportolók, valamint a selejtező futamokon érdekelt elit tagjai számára sem indult jól a kanadai világbajnokság, hiszen az előző napok nagy esőzése miatt a Szent Lőrinc folyó vizét péntekre úszásra alkalmatlannak nyilvánították az illetékes szakemberek. Ebből adódóan a női és a férfi mezőny tagjaira egyaránt 2,5 km futás, 19,3 km kerékpározás és 5 km futás várt. 

A tiszaújvárosiak első éves juniorja, Kovács Gyula – elsősorban kiváló kerékpározásának köszönhetően – az előkelő 13. helyet érdemelte ki a duatlonná „szelídült”  erőpróbarendkívül kiegyensúlyozott mezőnyében, mellyel maximálisanteljesítette a vele szembeni szakmai elvárásokat.

Folytatás vasárnap, a mix-váltók versenyével, ahol Gyula mellett Dobi Lili, Kropkó Márta és Kropkó Márton képviseli majd a magyar színeket. Remélhetően addigra ismét engedélyezik az úszást a Szent Lőrinc folyóban!

Eredmények (62 induló): 1. Thomas Hansmaennel (francia) 51:40 perc, 2. Toby Powers (ausztrál) 51:57, 3. ReerseVannerson (amerikai) 52:00, …13. Kovács Gyula (magyar) 53:01, …25. Kropkó Márton (magyar) 53:59

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.