Olimpiai kvalifikációs világkupával jön a Triatlon Fesztivál!

Nyár közepén, július 6-9. között ismét megrendezik Tiszaújvárosban a  sportot és a kultúrát kiválóan ötvöző Triatlon Fesztivált, melynek fénypontja az olimpiai kvalifikációs világkupa lesz.

Tiszaújváros 1997-ben adott otthont első alkalommal a triatlon világkupának, melyet 2019-ig, a világon egyedül álló módon megszakítás nélkül huszonhárom alkalommal rendeztek meg.  2020-ban a Covid-világjárvány miatt elmaradt a rendezvény, és a 21 éven át vele együtt járó Triatlon Nagyhét is. 2021-ben, a még köztünk levő koronavírus járvány egészségügyi szabályozásaiból adódóan, valamint a szerényebb gazdasági lehetőségek hatására, és a fokozott kockázat miatt rövidített kísérőprogrammal és Európa-kupával tértek vissza a tiszaújvárosiak a sportág nemzetközi vérkeringésébe.  2022-ben, a már 4 naposra bővült Tiszaújvárosi Triatlon Fesztivál fénypontjaként, a Prémium Európa-kupán, a hazai pályán versenyző Lehmann Csongornak, illetve az újbudai színeket képviselő Bragmayer Zsanettnek köszönhetően kettős magyar győzelmet ünnepelhettek a sportbarátok, akik mintegy ráadásként, a szintén a Tiszaújvárost erősítő Kiss Gergely meglepetés-bronzának is örülhettek. 

Négy napos lesz a programsorozat

Az idén július 6-9. között megrendezendő Triatlon Fesztivál előkészületein Lehmann Tibor főrendező, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzője, a szervező bizottság két társelnöke, dr. Fülöp György, a város polgármestere és Márkus Balázs, a klub elnökségi tagja, valamint Márkus Gergely versenyigazgató, a World Triathlon sportigazgatója, továbbá a reszortfelelősök és még sokan mások, hosszú hónapok óta gőzerővel dolgoznak. A 2022-es résztvevőktől, sportolóktól, szponzoroktól és a városlakóktól pozitív volt a visszajelzés, ezért is maradnak a 4 napos programnál. A legnagyobb támogatóknak, Tiszaújváros Önkormányzatának, valamint a Honvédelmi Minisztérium Sport Államtitkárságának, a Magyar Triatlon Szövetségnek, ezenkívül további cégeknek, vállalkozásoknak köszönhetően összeállt az idei színvonalas rendezés anyagi háttere.

Bringázással kezdenek

A sportesemények július 6-án, csütörtökön kora este a szabadidősportos kerékpározással veszik kezdetüket, majd este jön az ünnepélyes megnyitó és az első koncert, a Főtéren. A pénteki folytatásban a futás kap főszerepet, először az amatőrök rajtolhatnak el a belvárosban, majd este indul az 1/3 Sunset Maraton. Szombaton reggel, az Erőmű-sporttelepről rajtolhatnak a Tiszaújvárosi Turista Triatlonra nevező sportemberek.

A méltán népszerű Bogratlon Bográcsfőző Fesztivál ebben az évben is szombaton lesz, a Dísztó melletti Városközponti parkban.

A  kulturális program összeállításában nagy figyelmet fordítanak arra, hogy széleskörű, lehetőleg minden korosztály számára színvonalas műsort állítsanak össze.

A gyerekek számára bizonyára örömhír, hogy már csütörtökön délután megnyitja kapuit a méltán közkedvelt Játszópark és egyéb gyermekprogramon is gondolkoznak a szervezők.

A világ-elit képviselői érkeznek

Ami a nemzetközi versenyeket illeti, július 8-án, szombaton a Triatlon Junior Európa-kupa és a három év után visszatérő Triatlon Világkupa selejtezői kínálnak megmérettetési lehetőséget a rendkívül erősnek ígérkező mezőny tagjainak. A legjobb 30-30 sportoló állhat majd rajthoz a vasárnapi finálékban. A döntőket megelőzően – a Magyar Utánpótlás Gálán – hazánk legjobb gyermek és serdülő korcsoportos sportolói adhatnak számot felkészültségükről. 

 A világkupát illetően, nagyon komoly elismerést, egyben megtiszteltetést jelent Tiszaújvárosnak, hogy a verseny ismét része az olimpiai kvalifikációs sorozatnak. Az utóbbi évek legerősebb versenyére számíthatunk, tekintve, hogy a második 12 hónapos terminus legintenzívebb időszakában találkoznak a Tisza-partján a sportág világ-elitjének tagjai. Mivel a lebonyolítás – a selejtezős-döntős verzió  – nem klasszikus, nincs abszolút papírforma, így biztos, hogy a vártnál is izgalmasabb lesz a magyar világkupa. Mivel hazánknak talán most van a legerősebb csapata, így a szurkolók itthon is láthatják legjobbjainkat.

A 2023-ban 14 állomásból álló Triatlon Junior Európa-kupa sorozat hetedik felvonása lesz Tiszaújvárosban. A szezon közepén, földrajzilag is az egyik legjobb helyen van a verseny, ezért a sportág nagyhatalmainak képviselői előszeretettel hozzák ide azokat a fiatalokat, akik előbb-utóbb itt fognak indulni a világkupán is.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.