1998: Loretta Harrop elkezdi menetelését

A triatlonvilág elitje – az 1997-es sikeres debütálás után –  már ismerősként keresi fel a Tisza-parti várost.

 A világkupa előtt fájdalmas kötelességüknek tesznek eleget a résztvevők. Ellátogatnak a közeli temetőbe, hogy fejet hajtsanak a nyár elején, egy horvátországi versenyről hazafelé tartva vétlen halálos közlekedési balesetet szenvedett barátjuk, sporttársuk, a 2000-es Sydney-i olimpiai indulásra esélyes Ifjabb Márkus Gábor és csapattársának felesége, Kunfalvi Márta sírjához. A szerény, rokonszenves és mindenkor segítőkész versenyző emlékére 1998-ban a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) “Márkus Gábor Emlékdíj”-at adott át, mely a svájci Magali Messmer-t és a venezuelai Gilberto Gonzalez-t illette meg.

A főszervező édesapa, dr. Márkus Gábor mellett a középső testvér, Márkus Gergely is egyre nagyobb szerepet vállal a teendőkből. Fiatal kora ellenére is meglepően határozott és reakció kész, ugyanakkor laza és udvarias; ritka alkalom, hogy a versenyzők egy velük egyívású fiatalembertől kaphatják az eligazítást, és ha kell, a segítséget.

Ekkor ível felfelé az ausztrál Loretta Harrop karrierje, aki fölényesen, rajt-cél győzelmet aratva nyer. Bebizonyosodik, hogy bár a triatlon sportban bekövetkezett szabályváltozás – szabad a bojozás! – a kerékpározást érinti, a versenyzőket úszótudásuk szerint szelektálja. Aki nem ér oda az elejére és a depót elhagyva nem tud csatlakozni az első kerékpáros bolyhoz, futhat a végén bármilyen jól, behozhatatlan hátrányba kerül. A férfiak küzdelme a kazah Dmitry Gaag és az Új-zélandi Hamish Carter futópárbaját hozza, melyből az utóbbi kerül ki győztesen. 

Sok nagy csatát megért, rutinos öreg triatlon-rókák mondják el, hogy a tiszaújvárosi közönség, a frenetikus hangulat még őket is meglepi, nagyobb teljesítmény elérésére sarkallja. Nemcsak a közönség tartozik köszönettel a világsztároknak azért, hogy megtisztelik a kisvárost – a sztárok is köszönetet mondhatnak a biztatásért, a feléjük áradó szeretetért. A versenyt Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is megtiszteli jelenlétével.

Valaki szójátékkal élve kimondja a nevet: TRIATLONÚJVÁROS, mely hamar közismertté, közkedveltté válik!

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.