A JABIL “Tisza Tour” elnevezésű kerékpártúrát augusztus 25-én, vasárnap két távon rendezték meg Tiszaújvárosban. A JABIL Circuit Magyarország Kft. parkolójában kijelölt versenyközpontban közel négyszáz sportember pattant nyeregbe.
A 15 és a 40 kilométeres túra indulói az aktívan résztvevő Falvai-Sashalmi Szilviának, a névadó cég gyárigazgató- helyettesének a rajtjelére kezdték meg a kilométerek gyűjtését.
A szintidőket úgy állapították meg a rendező Tiszaújvárosi Triatlon Klub munkatársai, hogy a távokat mindenki kényelmesen teljesíteni tudta.
Amíg a két hosszú táv résztvevői kint tekertek, az óvodásoknak és kisiskolásoknak ügyességi kerékpáros versenyt rendeztek a versenyközpontban.
A túra végén minden célba érkező egyedi befutóérmet kapott ajándékba.
Értékes ajándékokat sorsoltak ki
A túrát teljesítők között – a program végén – értékes ajándékokat sorsoltak ki. Három fődíj talált gazdára, a 100.000 Ft -os Decatlon utalványt a Jabil Circuit Magyarország Kft. dolgozója, Juhász Anita (Görbeháza), a két Garmin-okosórát pedig Gonda-Tóth Judit (Tiszaújváros-Jabil) és Handa Diána (Sajóörös) nyerte meg. A Jabil dolgozói közül kerékpáros fejvédőt vihetett haza Csordás Csaba (Miskolc) és Bessenyei Máté (Tiszaújváros), míg egy-egy hátizsákot nyert Varga Dóra (Harsány), Prém József (Hajdúböszörmény), Lutz Iván (Tiszaújváros), Tóth Róbert (Tiszaújváros) és Fridrik Józsefné (Tiszaújváros). A lakossági indulók közül kerékpáros fejvédővel gazdagodott Pöstényi József (Tiszaújváros) és Laskai Ágnes (Miskolc). Az ajándékokat Falvai-Sashalmi Szilvia gyárigazgató-helyettes adta át.
Folytatás a Jabil 1/3 Maratonnal
A sportbarátoknak nem kell sokáig várniuk az újabb eseményre, hiszen szeptember 21-én, szombaton rendezik meg a Jabil 1/3 Maraton futóversenyt. Az új, 4,7 km-es körpályán egyéniben 1 és 3 körös távot lehet választani, de a 14 km-t három tagú váltók is leküzdhetik.
További információt lehet kérni a Tiszaújvárosi Triatlon Klubban (Tel: 49/540-094, +36 30 645-2746, e-mail: tiszaujvaros@triatlon.t-online.hu, honlap: www.tiszatriatlon.hu).
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.