- Hírlevél Tiszaújváros, 2017. július 18, kedd
(A 19. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét 4. napjáról)
Negyvenhat (!) nemzet sportolói Tiszaújvárosban
Az eddigi 44-ről – Azerbajdzsán és Mauritius sportolóinak bejelentkezését követően – 46-ra emelkedett azon nemzetek száma, melyek képviseltetik magukat a tiszaújvárosi 19. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét hétvégi nemzetközi versenyein, az ITU Triatlon Világkupán és az ETU Triatlon Junior Európa-kupán. A mai napi kerékpározáson 1670-en pattantak nyeregbe.
A Nagyhét keddi T-Forex napján a kerékpározás jelentette a közös sportolást. A Hotel Civis Phőnix melletti nagyparkolóból először az óvodások startoltak el a 250 méteres mini táv teljesítésére. Ezt követően hosszú percekig gurultak át a rajt-kapu alatt az idősebb nemzedékek képviselői, hogy letekerjenek 5 km-t a hétvégi nemzetközi versenyek kerékpáros pályáján. A nem kevesebb, mint 1670 tagot számláló bringás „armadában” megtalálhattuk Huff Zsoltot, a névadó főtámogató MOL Petrolkémia Zrt. vezérigazgatóját is, aki egy egész lelátót megtöltő MOL-os „sereg” – kollégái – kíséretében abszolválta az előírt penzumot.
Dr. Fülöp György, Tiszaújváros alpolgármestere, a szervező bizottság önkormányzati összekötője családjával, továbbá a képviselő testület több tagjával együtt vett részt aktívan az ezúttal is jó hangulatú közös sportoláson.
Idén is Team ITU Tiszaújvárosban
A Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) 2006-ban elindított Team ITU-programjának Tiszaújváros idén is a része. A nemzetközi szövetség elsősorban a világkupa versenyeken történő versenyzéshez nyújt segítséget olyan, a triatlon szempontjából hátrányos helyzetben levő nemzetek versenyzőinek, akik már korábbi kontinentális bajnokságon, kontinentális kupán, valamint junior, vagy U23-as korcsoportos versenyeken megmutatták tehetségüket és birtokában vannak azon fizikai, technikai és pszichikai képességeknek, amelyek képessé teszik őket világkupa-szinten versenyezni, értékes világkupa, később olimpiai kvalifikációs pontokat szerezni.
Az ITU évente 4-6 világkupa versenyen nyújt utazásra, szállásra, étkezésre, edzői tanácsadásra kiterjedő támogatást az adott eseményre kiválogatott versenyzőknek.
Az ausztrál Mick Delamotte vezette, július 17-24. között Tiszaújvárosban készülő, majd versenyző Team ITU tagjai: Renze Postma (Aruba), Juan José Andrade Figueroa (Ecuador), Luka Paliska (Horvátország),Mohamad Maso (Szíria), Badr Siwane (Marokkó), Kaidi Kivioja (Észtország), Edda Hanesdottir (Izland). A horvát és a marokkói sportoló először tagja a Team ITU projectnek. Az arubai és az izlandi triatlonos hazájának első Team ITU tagja. Tiszaújváros – 2007, 2009, 2010, 2013, 2014 és 2015 után idén már hetedik alkalommal része a nemzetközi szövetség ezen sportágfejlesztési programjának.
A szerdai folytatásban
A Nagyhét 5., Alteo Group napja 15 órakor a 2×5 perces sakk snell versennyel veszi kezdetét. A táblákat a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal bejárata előtt állítják fel az Orbán Zoltán vezette szervezők. 16 órakor a programba idén visszatért extrém-váltó kínál tombolaszerzési lehetőséget. A 7 tagú csapatok a Dísztó körül kijelölt pályán mérhetik össze tudásukat. Az a csapat győz, amelyik a legrövidebb idő alatt küzdi le a próbatételeket.
A Magyar Vöröskereszt tagjai ezen a napon (és másnap, csütörtökön is) 10-19 óra között önkéntes véradásra várják azokat, akik segíteni szeretnének rászoruló embertársaiknak.
A KreAktív-színpadon 17.30-kor kezd az Ildi Rider, majd 19 órakor a Táncest résztvevői népesítik be a főtér nagyszínpadát, ahol este 8 órától Korda György és Balázs Klári ad koncertet. A Jónás Vera Experiment 21 órakor kezd a KreAktív deszkáin.
A 19. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét nemzetközi versenyeire média akkreditáció szükséges, melynek adatlapját ezúttal is mellékeltük.
Szűcs István sajtóreferens
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.