Érmek és helyezések a BudapestMan-ről
Dévay Márk a profik között szerzett ob-bronzérmet, Jakab Ilka a junioroknál lett „aranyos”, de az amatőr licences magyar bajnokságon is szépen szerepeltek a Tiszaújvárosi Triatlon Klub tagjai.
A BudapestMan elnevezésű nemzetközi viadal keretében rendezték meg múlt hétvégén a fővárosban, az olimpiai távú magyar bajnokságot a profi és age-goup (amatőr) kategóriás triatlonosok számára. Az 1500 méteres úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométer futásból álló versenyen, ahol a középső számban nem lehetett egymás szélárnyékában tekerni (bolyozni), a férfi profi kategóriában két riói olimpikonunk, a bajai Ifj. Faldum Gábor és Tóth Tamás osztozott meg az első két helyen, de közvetlenül mögöttük érkezett célba a tiszaújvárosi színeket képviselő Dévay Márk, így övé lett a bajnoki bronzérem. Ebben az értékelésben a térdsérüléssel bajlódó középtávú magyar bajnok Hankó Dávid a 10. lett.
A profi nők között Szegedi Sára az előkelő hetedik pozícióban zárta az erőpróbát, míg Jakab Ilka élete első olimpiai távú versenyén mindjárt győzelemmel mutatkozott be a juniorok között.
Külön dicséret illeti meg az amatőr licencesek között ob-érmet kiérdemlő Sávolyi Sárát, Bálint Lórántot, és Kunfalvi Andrást is.
Eredmények
Férfiak, profi kategória: 1. Faldum Gábor (Mogyi SE Baja) 1:49:19 óra, 2. Tóth Tamás (Budaörsi TK) 1:52:36, 3. Dévay Márk (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 1:53:26, …10. Hankó Dávid (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 2:00:45
Férfiak, age-group kategória, 25-29 éves kcs.: 5. Balogh Bence (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 2:08:45. 45-49 éves kcs.: 18. Bán Csaba (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 2:33:27. 50-54 éves kcs.: 3. Bálint Lóránt (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 2:22:25, …8. Vígh Sándor László (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 2:34:58. 55-59 éves kcs.: 8. Szabolcs Géza (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 2:49:43. 65-69 éves kcs.: 3. Kunfalvi András (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 3:20:19
Nők, profi kategória, felnőttek: 1. Zelinka Gabriella (575 – Equilor Team Újbuda) 2:05:50, 2. Bragmayer Zsanett (575 – Equilor Team Újbuda) 2:06:57, 3. Sebők Klaudia (Debreceni Sportcentrum) 2:07:56, …7. Szegedi Sára (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 2:15:49. Junior kcs.: 1. Jakab Ilka (Tiszaújvárosi Triatlon Klub, edzők: Lehmann Tibor, Fodor Ágnes, Balogh Bence, Baráth Tamás, Filep Csaba) 2:20:10
Nők, age-group kategória, 25-29 éves kcs.: 2. Sávolyi Sára (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 2:29:29.
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.