JABIL 3Próba kerékpár – nagy siker!

707 (!) kerékpáros kezdte meg a Jabil 3Próbát

 

Nem kevesebb, mint 707 sportember állt rajthoz a Tiszaújvárosi Triatlon Klub  hagyományos szabadidős eseménysorozatának, a Jabil 3Próbának május 13-i idei első felvonásán, a kerékpáros túrán.

 

A résztvevők a névadó fő támogató, a  JABIL Circuit Magyarország Kft. parkolójában gyülekeztek, ahol a 40 kilométeres, 6 pontot érő nagypróba (352 induló) rajtja előtt Győri Péter, a cég ügyvezetője beszélt a rendszeres testmozgás fontosságáról, a náluk is egyre nagyobb teret kapó sportos programokról, majd ezt követően – jó néhány munkatársával együtt – kerékpárra pattant.

A második rajtot a 15 km-es, 3 pontos kispróba (355 induló) jelentette. A nagyokat követően, a versenyközpontban a legkisebbek is számot adhattak tudásukról, nekik egy szlalom-pályán kellett végig haladniuk. Minden célba érkező és próbafüzettel rendelkező résztvevő egyedi, emblémázott kerékpáros zoknit és kerékpáros kulacsot kapott ajándékba a Lehmann Tibor vezette szervezőktől!

A próbát teljesítő JABIL Circuit Magyarország Kft. dolgozói között, és a lakosság tagjai között is, kisorsoltak a helyszínen 1-1 darab Trekking kerékpárt, melyeket Kulcsár Katalin (Tiszújváros-Jabilos) és Derecskei Evelin (Tiszaújváros) vihetett haza. A 2-2 darab kerékpáros sisaknak Kiss Péter (Tiszaújváros, Jabil), Jónás Anita (Tiszaújváros, (Jabil), Juhász Péterné (Tiszaújváros) és Répási Lajos (Miskolc) örülhetett.

A JABIL dolgozóinak 5 darab meglepetés-ajándékát Murvai János, Gombos Petra, Murvai Csaba, Borsi Zoltán, és Dobozi Szabolcs érdemelte ki.

A helyenként kellemetlenkedő szembeszéllel is sikerrel „megharcolt” kerékpárosokat a házigazdák gulyáspartival várták a célban.

Júniusban úszással folytatják

A pontgyűjtés folytatására az úszó-próbán, június 17-én, vasárnap lesz lehetőség a Tiszaújvárosi Sportcentrum uszodájában, ahol 400 m (20 perc, 3 pont) és 1000 m (40 perc, 6 pont) teljesítése vár a sportemberekre. A futáspróba ideje június 30., szombat, helye a Tiszaújváros Önkormányzata és a Phőnix Hotel közötti útszakasz. A kispróba 3,5 km (30 perc, 3 pont), a közepes próba 7 km, (60 perc, 4 pont), míg a nagypróba 14 km (120 perc, 6 pont).

Az idei sorozat utolsó felvonásán, a harmadik próba után a 12 pontot, vagy annál többet teljesítők között értékes sportszer-ajándékcsomagokat sorsolnak ki. A legalább 15 pontot begyűjtők között két fődíj – egy a Jabil-os dolgozó és egy az összes többi résztvevő közül – talál gazdára.  A fődíj 2 személyre szóló Wellness-hétvége, félpanziós ellátással.

További információ kérhető: Tiszaújvárosi Triatlon Klub, e-mail: tiszaujvaros@triatlon.t-online.hu, telefon: 49/540-094 és  30-645-2746 web: www.tiszatriatlon.hu.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.