A Tiszaújvárosi Triatlon Nagyhét és Triatlon Világkupa szervezőbizottságának közleménye

Az év elején kialakult járványügyi helyzet hónapok óta hatással vk1van az életünk szinte minden területére. Bár mára már sok központi korlátozó intézkedés enyhült, mégsem térhettünk vissza a megszokott kerékvágásba, amely a nyári terveinket is jelentősen befolyásolta. A Tiszaújvárosi Triatlon Nagyhét és Triatlon Világkupa szervezőbizottsága augusztus beköszöntével jutott el arra a pontra, amikor már nem halaszthatja tovább a végső döntést a rendezvény megtartásával kapcsolatban.

Az elmúlt hónapokban szüntelenül figyelemmel kísértük a járványügyi helyzet alakulását, valamint az ide vonatkozó központi intézkedéseket és jogszabályokat. Folyamatos volt az egyeztetés a Tiszaújvárosi Triatlon Klub, Tiszaújváros Város Önkormányzata, valamint a Nemzetközi és a Magyar Triatlon Szövetség között, hiszen szerettünk volna felelősségteljes döntést hozni. Minden körülményt és szempontot figyelembe véve mára azt a közös álláspontot alakítottuk ki, hogy a jelenlegi helyzetben nem tudjuk felelősen vállalni a rendezvény bármely formában történő megtartását.

Döntésünket számos tényező befolyásolta: figyelembe kellett vennünk, hogy – bár a járvány első hulláma lezajlott – a vírus még mindig jelen van, ezért fennállhat a fertőzés veszélye. Meglátásunk szerint több szempontból is problémába ütközhet a külföldi versenyzők Magyarországra történő beutazása, így nem tudjuk garantálni egyes élsportolók részvételét a világkupán. Szintén nem látjuk egyértelműnek, hogy milyen módon és milyen jogszabályokat figyelembe véve tudnánk korlátozni a nézők létszámát.

Nehéz döntés volt ez mindannyiunknak, hiszen városunk a sportág egyik fellegvára, a szervezőbizottság valamennyi tagja szívügyének tekinti a rendezvényt. A Triatlon Nagyhét és Triatlon Világkupa több mint két évtizedes története azonban megerősített bennünket abban, hogy egy ilyen jelentőséggel és múlttal bíró eseményt csak stabil és biztonságos körülmények között lehet megtartani, ez mindannyiunk közös érdeke. Számunkra elsődleges szempont a helyi lakosság, a sportszerető közönség egészségének védelme.

Természetesen érezzük, hogy a város és a régió lakosságának, a több tízezer látogatónak hiányozni fog a rendezvény által nyújtott sport- és kulturális programkínálat, ezért a Tiszaújvárosi Triatlon Klub – az aktuális rendelkezések betartása mellett – tömegsport rendezvények megtartását tervezi az ősz folyamán, lehetőséget biztosítva ezzel a sportszerető közönségnek. Várhatóan szeptemberben pótlásra kerülnek a hagyományos Tisza Triatlon egyéni versenyei is, szigorúan figyelembe véve az éppen aktuális előírásokat.

Kényszerű döntésünkkel most egy több évtizedes hagyomány szakad meg. Őszintén sajnáljuk, hogy idén nélkülöznünk kell a Triatlon Nagyhetet és a Triatlon Világkupát, de bízunk benne, hogy 2021-ben a megszokott színvonalon folytathatjuk a sikersorozatot, erre biztat minket a Nemzetközi Triatlon Szövetség elnöke is.

 

Lehmann Tibor főrendező

 

Dr. Fülöp György
a Szervezőbizottság társelnöke

 

Márkus Balázs
a Szervezőbizottság társelnöke

 

Márkus Gergely
a Nemzetközi Triatlon Szövetség sportigazgatója

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.