Pályázati kiírás

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Ifj. Márkus Gábor Alapítvány a Magyar Triatlonsportért kuratóriuma pályázatot ír ki magyar állampolgárságú triatlon sportolók részére.

Az idei esztendő nehézségei mellett talán minden korábbinál fontosabb anyagi támogatást nyújtani a legjobb fiatal sportolóink részére, mely elősegítheti pályafutásuk töretlen folytatását. Hálásak vagyunk kitartó támogatóinknak, hogy az alapítvány folytatni tudja az immár több mint két évtizedes tevékenységét.

Pályázat feltételei: Pályázhat minden olyan magyar állampolgárságú triatlon sportoló, aki 2020. naptári évben volt 23 éves, vagy annál fiatalabb. Továbbá aki eddigi sportmunkája alapján komoly nemzetközi eredmény elérésére képes az elkövetkezendő évben, években.

Pályázat tartalmazza: a 2020-ban és a korábban elért eredményeket, az eddigi pályafutást, a célokat, valamint a pályázati összeg felhasználásának megjelölését.

A nyertes pályázó vállalja: az alapítványt 2021-ben, mint egyik támogatóját feltünteti minden lehetséges alkalommal, illetve az alapítvány emblémáját elhelyezi a versenyruházatán.

Pályázatok benyújtási határideje: 2020. október 22.

Pályázatok benyújtásának módja: A pályázatokat elektronikus úton, az alábbi címre kérjük küldeni: alapitvany@ifjmarkusgabor.hu 

Tiszaújváros, 2020. szeptember 30.

                                   Márkus Gergely

                                 Kuratórium elnöke

LETÖLTHETŐ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.