Magabiztosan védte meg címét a Tiszaújváros

Az elit férfiaknál rajt-cél győzelemmel ért véget Magyarország triatlon klubcsapat országos bajnoksága, magabiztosan védte meg címét a Tiszaújvárosi Triatlon Klub. A házigazdák az utánpótlás és a veterán korosztályban is szereztek egy-egy érmet.

Hazánk idei triatlon klubcsapat országos bajnokságát június 4-én, szombaton Tiszaújvárosban rendezték meg. A XXXI. Tisza Triatlon első napján 80-nál több együttes mérte össze tudását a legfiatalabbaktól a veterán korcsoportig. A versenyközpontban ezúttal is a Gyógy- és Strandfürdő adott otthont.

A klubcsapatoknál minimum három-, maximum öt tagú csapatok indulhattak, akik közül háromnak kellett célba érni, az órát a harmadik sportoló befutását követően állították meg. 

A rangos mezőnyben olimpikonjaink közül ott volt Bragmayer Zsanett, Kovács Zsófia és Bicsák Bence is. Kindl Gábor, a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) elnöke a szenior mezőnyben érdekelt SPIRIT Sport Klub szenior gárdájában szorgoskodott.

Délelőtt és kora délután az utánpótlás, a felnőtt, szenior, veterán korcsoportok képviselői vetélkedtek. A tiszaújvárosiaknak a fiatalabb utánpótlás korcsoportos leányoknál örülhettek a nap első érmének, egy ezüstnek. A veterán férfiak ezen a napon nem találtak legyőzőre, így bajnoki aranyat vihettek haza.

Az elit kategória képviselőit délután 4 óra magasságában szólították be az 50 méteres nyitott medencébe, ahol először a hölgyek, majd a férfiak kezdték meg a 750 méteres úszást. A délutáni program egy részét a helyszínen tekintette meg dr. Fülöp György, Tiszaújváros polgármestere.

A női versenyben az első szám után rögtön az élre állt a tokiói olimpián 12. helyezett Bragmayer Zsanett vezette Team Újbuda SE. A második helyre az olimpikon Kovács Zsófia  hozta be a Budaörs „A” csapatát, míg a bronz Újpesti TE egységének jutott. A tiszaújvárosiak végül nem tudtak rajthoz állni, mert a Putnóczki Dorka, Lehmann Sára, Bóna Kinga hármasból utóbbi versenyző betegség miatt nem tudta vállalni az indulást.

Hazai rajt-cél győzelem

A férfiak nagy érdeklődéssel várt versengésében – a címvédő Tiszaújvárosi Triatlon Klub öt tagú egysége – Lehmann Bence, Lehmann Csongor, Kiss Gergely, Kovács Gyula, Sinkó-Uribe Ábel – rajtolhatott el utolsóként. Nos ez a státusz az úszás után alaposan megváltozott, hiszen a házigazdák egy 8:44 perces időt „repesztettek” a medencében, fél perccel megelőzve a Budaörsöt és több, mint egy perccel az olimpiai 7. helyezett  Bicsák Bence nevével fémjelzett Pécset. A két körös, összesen 20 kilométeres kerékpározás során a tiszaújvárosiak 1:32 percre növelték előnyüket a mecsekaljaiakkal szemben, ami eldöntötte a versenyt. Az 5 km-es futás során, a harmadik helyért a Budaörs és a Tiszakécske csatázott, utóbbiak sikerével.

–  Hazai pályán nem is lehetett más célunk, mint a címvédés, ez egyszerűen kötelező volt számunkra – mondta a célba érkezés után Lehmann Csongor, a bajnokcsapat tagja. – Az úszás kezdetétől nagyon jól összedolgoztunk és az eddigi legjobb időnket értük. Kerékpározás közben azért nem döntöttük meg a pályacsúcsot, mert az esőzés után még nem volt teljesen felszáradva az aszfalt. A futás során, fölényes vezetésünk tudatában kicsit kiengedhettünk, bár én a jövő hétvégi, Leeds-ben megrendezendő világbajnoki széria versenyre (WTS) készülve megnyomtam a táv jelentős részét, meglépve a többiektől, de az utolsó kilométeren természetesen megvártam őket, hogy együtt érkezzünk meg a célba.

A díjátadásban közreműködött Kindl Gábor, az MTSZ elnöke, Lehmann Tobor, az MTSZ szakmai alelnöke, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzője és Szegedi Attila, az MTSZ főtitkára.  

Eredmények

Női abszolút (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás): 1.Team Újbuda SE (Bragmayer Zsanett, Breitner Hanna, Peszleg Dominika, Sarcia Boglárka) 1:01:42 óra, 2. Budaörsi TK „A” (Kovács Zsófia, Molnár Sára Kata, Hangya Adrienn, Hóbor Eszter, Soós Kinga Fanni) 1:02:51, 3. Ujpesti TE (Bukovszki Tünde, Fodor Zselyke, Simonics Rita) 1:03:59

Leányok, U1-es kcs. (350 m úszás, 8 km kerékpározás,  2 km futás): 2. Tiszaújvárosi Triatlon Klub „A” (Bán Petra, Bartók Hanna, Filep Zóra) 28:29 perc, …6. Tiszaújvárosi Triatlon Klub „B” (Hajdú Gréta Emma, Gál Boglárka, Juhos Lia) 29:49

Férfi abszolút (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás): 1.Tiszaújvárosi Triatlon Klub (Lehmann Bence, Lehmann Csongor, Kiss Gergely, Kovács Gyula, Sinkó-Uribe Ábel) 52:10 perc, 2. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. (Bicsák Bence, Fehér Tibor Albert, Péter Benedek, Kovács Márton Soma) 54:38, 3. Tiszakécske Városi SE (Mester Bálint Márton, Pistyúr Bence) 57:07.

Férfiak, veterán kcs. (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás): 1. Tiszaújvárosi Triatlon Klub (Balogh Gyula, Kunfalvi András, Szabolcs Géza) 1:44:44 óra.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.